Wagashi ‘09. 10. 31.

08Nov09

Tudom-tudom, már rég írnom kellett volna róla…

De mivel képtelen vagyok épkézláb mondatokban összeszedni, mi mindent láttam és hallottam, és miről is volt szó, inkább megmutatom, hogy a többi résztvevő hogyan értékelte a programot, ugyanis én túlságosan le vagyok nyűgözve még most is.

• Szandi
• Araniel

Na jó, pici szubjektív: nagyon ízlett a gesztenyés dolog, a másik nem annyira. Ha úgy általában ilyen ízűek a babpasztás édességek, akkor alig várom, hogy többet ehessek belőlük. :D

Amikor éppen nem szakmai dolgokról volt szó, tök jól megértettem az előadást. Ezt sikernek könyvelhetem el nyelvtudás szempontjából? :)

Amúgy hihetetlen, de megint nem értem el a megfelelő buszt, és hogy ne kelljen két órát várnom, a szomszéd városba vivőre szálltam, ott pedig a szüleim vettek fel. Ha az a város közelebb lenne, akár haza is gyalogolhatnék, de sajnos nem így van. Még rendes sűrűségű buszjáratok sincsenek a két település között.

Itthon elkészítettem a gesztenyét, és gesztenyére hasonlított. :D Majd ha lesz elem a fényképezőben, feltöltöm ide a végeredményt. ;)

Filed under: japán, személyes, érdekes   |  Leave a Comment
Tags: élménybeszámoló, evés-ivás, japán, személyes, vélemény

Csöpög és szürke

08Nov09

Az időjárás, mi más.

Nem csoda, hogy alig van kedvem bármihez is. Na jó, igazából most van kedvem tanulni, csak nem annyi, amennyi kellene. De azért van.

Akkor működöm igazán jól, amikor el tudok feledkezni az időről. Az időtlenség érzése annyira fel tud gyorsítani, hogy seperc alatt végzem azzal, ami máskor órákba telik. Persze hogy ritkán érzem az időtlenséget, túl szép lenne, ha állandóan meglenne. Akkor már rég felkészültem volna akár a jövő félévi vizsgákra is. *heh*

Az új telefonom klassz, tetszik, meg is szerettem. De azért nem bántam volna, ha nem lopják el a másikat, mert azt is szerettem. (Meg anyagilag is kevésbé terhel meg, ha nem kell telefont venni, mintha kell. Ugye.) Mindenesetre most már sokkal jobban vigyázom a holmimra, és kevésbé bízom meg az utca emberében.

Változatlanul izgulok dec. 6. miatt. De legalább már nem érzem úgy, hogy nehéz lesz. Igazából elég egyszerűnek tűnik, de félek a félreolvasásaimtól. Szeretnék már túllenni rajta, hogy készülhessek nyugodtan a félévi vizsgáimra. Meg a 2kyuura.

Becetliztem a nyelvtörihez szükséges szekciókat a könyveimben. Nos-nos, nem vészes. Megtanulni sem, csak a hangtörténeti részre kell nagyobb hangsúlyt fektetnem, mert azt ráadásul kötelezően kérdezi is majd a tanárnő egyes számú tételként, aki azon átmegy, húzhat második tételt a jegyért. Merthogy ha az elsőt nem tudja valaki, megbukik. Előtte nem árt alaposan átismételnem a fonetikát, mert egy-két dolog tavaly sem akart belemenni a fejembe.

Ha meg tudnám oldani, hogy vizsgánként legyen 24 óra felkészülési időm (létfenntartás – evés-ivás, ürítés, fürdés, alvás – nélkül), és csak arra az egy aktuális tárgyra tudnék koncentrálni, simán meglenne minden 5-re. Bezony. A bibi az, hogy ez a 24 óra még sosem jött össze, mert fizikai képtelenség. Hogy osszam be az időm, mert addig akár 3×24 órám lesz tantárgyanként, ha nem egyhuzamban nyomom le? Igaz, de kell-e mondanom, hogy még ez sem jött össze? Jogos a kérdés, hogy akkor eddig hogyafenébe’ boldogultam, ráadásul ilyen jó eredményekkel. Stresszesen. A 24 óra arra kellene, hogy átnézhessem a dolgokat, és leküzdjem a félelmemet. Bahh.

Köszönöm mindenkinek, aki elviseli, hogy 6325486253× elismétlem ugyanezeket.

Filed under: egyetem, személyes, vizsga   |  Leave a Comment
Tags: egyetem, hétköznap, morfondírozás, személyes, tanulás, vizsga

Elméletileg és gyakorlatilag

06Nov09

Kivételesen nem panaszkodni fogok, csak tényeket megállapítani, és elhümmögni rajtuk.

Filed under: egyetem, személyes, vizsga   |  1 Comment
Tags: könyv, hétköznap, japán, személyes, morfondírozás, tanulás, egyetem, vizsga

Enyhe pánik

02Nov09

A közeledő JLPT miatt.

Oké, hogy elvileg már májusban 3kyuu szinten volt a csoportunk (gyakorlatilag 3 emberre tudnám mondani, hogy tényleg ott volt, velem együtt – de mégis csak én megyek vizsgázni idén), de gyakorlatilag félek, mint minden ismeretlen dologtól.

Tudom, hogy a JLPT-n nincsen szövegalkotás, nem kell írni, csak kiszínezgetni az ellipsziseket és csá. Persze nem árt némi alapos tudás, hogy biztosan a jó betűjelnél színezgessen az ember.

Mégis valahogy félek ettől az egésztől, pedig ránézve a kanji- és a szólistára, nyúlfarknyi az egész. A nyelvtan sem olyan egetverő még. Nekem ráadásul le is van fénymásolva két egész tesztkönyv (amivel mellesleg eddig nem sokat haladtam, de ha nekiülhetnék mondjuk 2-3 órára folyamatosan, simán végigvinném ha nem is az egészet, de a lényegi részét).

Leginkább a szöveghallgatásos-értéses feladatrész aggaszt, a hallott szövegben nem vagyok elég jó. Mondjuk még nem hallottam, hogy JLPT-n milyen szintű beszédet kell meghallgatni, lehet, hogy a szövegolvasás óránk simán lekörözte, ebben az esetben csont nélkül mehet a dolog.

A kanjik nem aggasztanak, ha akad még (jó)pár összetétel, amit nem értek, nem találkoztam még vele, zömmel már ki tudom találni az olvasatot/jelentést. Ugyanakkor ez rávilágít arra a tényre, hogy egy ideje nem tanulom meg 100%-osan a kanjikat, hanem csak mondjuk 60-70%-osan (tehát x olvasat y összetételben, és ha előjön z, azt már nem tudom). A jövőben több energiát kell belefektetnem a kanjikba, főleg a jövő évi 2kyuu miatt (erre mindjárt kitérek részletesebben).

A szavak már kissé nehezebb diót jelentenek, főleg azok, amelyek nem fogalom-, hanem mondjuk viszonyjelölők. Meg a 435376453847-féle hasonló kifejezés, amik ráadásul a tesztfeladatokban (és majd a vizsgán is) végig kanákkal vannak leírva, hogy még a kanji alapján se jöhessen rá az ember, miről is van szó (ezért ezt nehéz résznek tartom).

 

Végül a 2kyuuról pár szót:

Tudom, hogy ezt a szintet elérni rengeteg időbe kerül, bár szerintem azért, mert az emberek valamilyen szinten ódzkodnak attól, hogy elfogadják, japánt lehet gyorsan is hatásosan elsajátítani. A gond a koncentrálóképességgel van (az én esetemben meg aztán főleg), és azzal, hogy hagyják megijeszteni magukat a számokkal (~1000 kanji, ~6000 szó), pedig ha ezekről elfeledkeznek valamennyire, zökkenőmentesen megy a tanulás.

Szóval elhatároztam, hogy ha már másoknak sikerült ezt rövidebb idő alatt elérniük (lásd Máté), akkor nekem miért ne sikerülne ilyen “kényelmes” tempóban?

Másfelől szükségem is van erre a vizsgára, egyfajta bizonyításképpen, hogy amikor MA-ra felvételizzek, le tudjak tenni egy papírt is minderről. (Nem kötik papírhoz, de szerintem egy minorostól meggyőzőbb, ha mutat egyet.) Ha meg nem vesznek fel MA-ra, akkor sem mondom, hogy nem éri meg, mert 2kyuuval már sok mindent lehet kezdeni.

Ma beszéltem is a tanárnőmmel, hogy dec. 6. után el is kezdenék készülni jövő decemberre, mit tudna ajánlani. Sok jóval nem kecsegtetett, mert 2kyuura már nincsen átfogó tankönyv, inkább csak nyelvtani szedet meg kanjilista meg tesztfeladatsorok, a szókincshez meg olvasni kell, sokat.

Rajtam ne múljon, csak a kitartásom ne hagyjon el.

Filed under: japán, személyes, vizsga   |  Leave a Comment
Tags: japán, morfondírozás, személyes, tanulás, vizsga

És más rossz is történt

30Oct09

Már azon kívül, hogy ellopták a telefonomat.

A 10:16-os busszal indultam be Pestre, ezzel 11:10-kor szoktam a Népligetbe érni, így még ha veszek mondjuk ennivalót is, legkésőbb 11:30-ra beérek a suliba.

Eleve baljós jelek kísértek ki a buszmegállóig, ugyanis szinte figyelmeztetésszerűen otthon hagytam a bérleteimet, úgy rohantam vissza értük. Bárcsak lekéstem volna a buszt…

Szóval elindultunk, és az autópályán hatalmas dugó alakult ki. Nagyjából egy órás késlekedéssel futottunk be végül a Népligetbe. Vettem ennivalót, mert már majd’ éhenhaltam (költői túlzás, de van igazságalapja). Kényelmesen bemetróztam a Kálvin térig, végig ültem, ölemben a táskámmal.

Arra gondoltam, felesleges már bemennem szociolingvisztikára, mert ZH-t írtunk, a felénél minek menjek be (pláne, hogy már 3 hete nem tudom megszerezni a könyvet, amiből írtunk; pedig egyik csoporttársam ígért nekem holmi scant, de eddig nem kaptam meg, holott tegnap mondta, hogy küldi). Szóval mentem tovább, hogy akkor inkább előreszótárazok japánra, hogy tudjak gyorsan fordítani.

Felérve a suli harmadik emeletére láttam, hogy a mai óra elmarad. Na ekkor összedőlt bennem valami. Fel akartam hívni Mátét, hogy be tudna-e jönni, hogy legalább a megígért lemezt továbbíthassam Mérinek, és ekkor derült ki, hogy már nincsen telefonom…

Kétségbeestem, elindultam visszafelé, alaposan szétnézve, hátha csak elszórtam, de közben végiggondoltam az utamat azóta, hogy leszálltam a metróra, és arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy ellopták… Találkoztam az aulában egy ismerősömmel, aki megcsörgette (volna) a telefonomat, de ki sem csörgött…

Visszamentem a Népligetbe, mondván, elegem van és hazahúzok. Igyekeztem nem elbőgni magam, elég nehéz volt. :(

Hazaérve kifakadtam, megkerestem a szerződést, és letiltottam a kártyát, meg kaptam űrlapot a telefon tiltásához is. Amint hazaérnek szüleim, megkérdezem, megoldható-e a holnap délelőtti ügyintézés (nem az én nevemen van a telefon), és igyekszem felérni a japán édességes programra is.

Szóval jobb lett volna, ha el sem indulok itthonról: meglenne a telefonom, a ZH-t meg ugyanúgy nem írtam volna meg.

Filed under: egyetem, személyes   |  3 Comments
Tags: bánat, egyetem, hétköznap, morgolódás, személyes

Ellopták a telefonomat

30Oct09

Ma kb. 12:20 és 12:25 között a Kálvin téri aluljáróból a KRE-BTK Reviczky u. 4. alatt lévő bejáratáig tartó úton, abban a nagyjából egy percben ellopták a telefonomat.

Mikor még a metrón ültem, a táskám az ölemben volt, megnéztem a telefonomon a pontos időt, majd visszatettem a táskám külső nagy zsebébe, azon belül egy kisebb rekeszbe. Becipzároztam, majd nem sokkal később leszálltam. Mikor beértem az egyetem épületébe és felértem a 3. emeletre, elő akartam venni a telefonomat, hogy felhívjak valakit, de mikor levettem a hátamról a táskát, az elülső nagy zsebe teljesen le volt cipzározva, és eltűnt belőle a telefonom. Minden más (pénztárca, iratok, esernyő stb.) a helyén volt, csak a telefon hiányzott.

Útközben nem volt sok ember, nem mentem neki senkinek, nekem sem jött senki, nem éreztem, hogy bárki széthúzná a táskámat, sem, hogy beleakadt volna bármibe is, hogy így esetleg kiessen a telefon. Mondom, egyetlen perc volt talán. Senki sem szólt, hogy hé te hülye, lopják a cuccodat, vagy várjál már, elszórtál valamit. Még csak nem is trappoltam eszeveszetten.

5-10 perccel az eltűnést követően találkoztam egy ismerőssel, és megkértem, csörgessen meg. A telefonom nem volt kapcsolható (valószínűleg kikapcsolták, vagy szimplán kidobták a SIM-et).

A telefon:

• Sony Ericsson w200i, fekete telefontest, narancssárga billentyűfény (vagy miez)
• lógott rajta 3 összefűzött figura: Hello Kitty szárnyakkal rózsaszín ruhában, Kuromi (egy gonosz kisnyúl fekete bohócsipkában, amin rózsaszín koponya van, illetve a nyuszinak villás ördögfarka van) és egy sárga doraemonos lányrobot, a fején van két piros lapos izé, mintha tányér ragadt volna rá + egy maxonos logó; a figurák egy rózsaszín madzagra akasztott fehér madzagon voltak összefűzve
• egyéb különös ismertetője sajnos nincsen

A SIM-kártya letiltása folyamatban van, de szeretném valamilyen módon visszakapni a telefonomat. Nincsenek rajta nagy dolgok, csak pár fénykép (főleg a rajzaimról), meg néhány emlékeztető.

Ha bárki megtalálná a telefonomat, vagy akár csak a telefondíszeket, kérem, juttassa el hozzám őket valamilyen módon, nagyon a szívemhez nőttek.

Filed under: személyes   |  Leave a Comment
Tags: bánat, döbbenetes, személyes

Touch Detective DS

30Oct09

Filed under: személyes   |  Leave a Comment
Tags: játék, ndsl, személyes, vélemény

Nishi Yoko koto koncertje

30Oct09

Tegnapelőtt volt szerencsém végre eljutni egy japán-magyar baráti év kapcsán megrendezett eseményre (ebben az évben a másodikra), ráadásul egy koncertre, ami (ha nem számítom a réges-régi révfülöpi táborban szerzett Republic-koncertélményemet, akkor) az első az életemben. Az első olyan zenei koncert, amire önszántamból mentem. :O

Fantasztikus volt!!! (*_*)

A Merlin színházban volt a koncert, kicsike teremben, de abszolút kényelmes volt, és a koto hangja szépen betöltötte a teret. Nishi gyönyörű volt, mezítláb és fehér ruhában sétált fel a színpadra, gondosan hangolt, és szívmelengetően játszott.

A végén eljátszott egy számot a kedvenc magyar cimbalmosától, Balogh Kálmántól (aki személyesen is részt vett a koncerten, az első sorban ült).  Nishi teljesen meg volt illetődve tőle, látszott rajta, hogy izgul. Mégiscsak a kedvence és példaképe előtt játszott. :)

A koncert alatt egészen kisimultam idegileg, ugyanakkor annyi gondolatom támadt, hogy hajjaj. Érdekes módon mégsem keveredtek össze, tudtam koncentrálni, és pihentem is közben.

Hazafelé meg 5 perc híján lekéstem a buszt, több értelme lett volna még maradni a koncert után, autogramot kérni vagy ilyesmi. Szandi, ne haragudj, hogy ilyen kapkodós és kétségbeesett tudok lenni késő este. ^^”"

Remélem, sok hasonló program lesz még, és el is tudok majd jutni rájuk. (Igazából ez is teljesen kivételes volt.)

Filed under: japán, személyes, érdekes   |  Leave a Comment
Tags: élménybeszámoló, öröm, hétköznap, japán, személyes, vélemény

Miért van minden 31-én?

30Oct09

Ha nem szombat lenne 31., hanem bármelyik hétköznap, kapnánk egy nap szünetet.

Szombaton megyek japán édességkóstolásra, érdekes lesz.

Eredetileg elmentünk volna a Sárkány Centerbe téli holmit venni A.-val, és utána beugrottunk volna együtt kóstolni, de neki túlóráznia kell szombaton. 12 órában. És ezt tegnapelőtt közölték vele.

Láttam, hogy szombaton lesz a WCG (World Cyber Games) 2009 is. Francba. A. szíve vágya már régóta, hogy elmehessen…

Meg persze Hallowe’en is lesz, ami engem annyiban érint, hogy ilyenkor Guild Warsban mindig van ünnepség, és alaposan meg lehet tömni az inventoryt cukorkákkal meg bónuszokkal. Ami azért nem jön rosszul, ha épp kedvem támad játszani, de nincsen partim.

Filed under: személyes   |  Leave a Comment
Tags: morfondírozás, morgolódás, tanulás

Ami az ösztöndíjat illeti

30Oct09

Mármint a tanulmányit.

Szóval, megkaptam két hónapra visszamenőleg (mivel nem szeptemberben kezdték kiutalni), de amikor megnéztem az összeget, leesett az állam: a jobb átlagom ellenére kb. feleannyit kaptam, mint tavasszal. Valamelyest elkönyveltem magamban, hogy hát ez van, jobbak lettek az átlagok, mittudomén, de azért furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mennyire lettek jók. Bementem a HÖK-be, nézegettem a táblázatot, és kiderült az, ami valahol bennem mocorgott: elszámolták. Pontosabban, nem számolták hozzá a minoros átlagom a főszakoshoz.

Jeleztem a problémát, a TO-ról szereztem igazolást a valódi, teljes átlagomról, a HÖK-ben kitöltettek velem egy űrlapot, és elküldték a rektori hivatalba, meg átjavítgatták az excel-fájlt. Most várok, egy hetet, ha addig nem látok változást, rákérdezek megint.

Egyébként az átlagomra járó ösztöndíj összege egy tizessel haladja meg az előző félévit, szóval azért kapok majd szépen.

Jellemző, hogy ez első gondolatom az volt, hogy ebből a pénzből mennyi tankönyvet vehetek (Japánból). X”"D

Filed under: egyetem, személyes   |  Leave a Comment
Tags: öröm, egyetem, hétköznap, meglepetés, személyes

Fejben blogolok

29Oct09

Az a baj, hogy amikor blogolhatnékom van, nem adottak a körülmények: nemhogy nincs nálam gép meg nincsen net, mert ezek még megoldhatóak lennének, de vagy papír sincs kéznél, vagy annyira zötyög pl. a busz, hogy lehetetlen írni. Meg amikor rohanok A pontból B pontba, na az sem alkalmas az ilyesmire.

Ha az agyam számítógép mintájára működne, hazaérve csak áttölteném a piszkozatokat, átnyálaznám őket, és hajrá. De ez sajnos nem így megy.

A másik, amit szeretek, hogy mire alkalmas lenne bármi a blogolásra, elfelejtem, mit is akartam. Ebben az a zavaró, hogy később újra felbukkan bennem, persze megint akkor, mikor lehetetlen kezdeni vele valamit.

Kb. fél órája elkezdtem írni a tegnapi Nishi Yoko koto-koncertől, de a WP kiléptetett, és csak az első 3 mondatot mentette automatikusan a ca. egy oldalnak számító beszámolómból. Most eltettem, később, ha eléggé meditatív állapotba jutok, befejezem újra.

Az a jó a fáradtságban meg a kialvatlanságban, hogy ilyenkor nem tudok teljes hatásfokkal idegeskedni, szóval hó’t lazának tűnhetek. Vagy ahogy egyik csoporttársam megjegyezte, tökéletesen kifejezéstelen az arcom. (Ez őt valamiért bosszantja, hogy nem látni rajtam az aktuális hangulatomat – egyébként hosszas gyakorlással el lehet jutni a pókerarc természetes-ösztönös szintjére, sokszor kifejezetten hasznos.)

A jegyzettámogatásom beváltottam, megint szamurájos könyvet vettem. :) Meg a könyvtárból kivettem 3 japános témájú könyvet: egy földrajzosat, egy értekezős-tanulmánykötetszerűt, meg egy cikksorozatot (ami élménybeszámoló). Utóbbiban az erdélyi főhős 4 éves Japánban tartózkodását írja le, és halálra idegesít, hogy a torii-t torri-nak írja. Amúgy jó olvasni, lendületes.

Filed under: japán, személyes   |  1 Comment
Tags: hétköznap, japán, könyv, morfondírozás, személyes

Kis csomag, és jó hétvége

26Oct09

Kezdem inkább a jó hétvégével.

Pénteken és szombaton Székesfehérváron voltunk barátainknál vendégségben, valami hihetetlen volt, hogy mennyire otthonosan éreztem magam, mindez a vendéglátóinkat dicséri. Rengeteget készültek, nem győztünk szabadkozni, hogy ennyire azért nem kellett volna… Hajnali kettőig társasjátékoztunk (Sárkányvár), iszonyat jó volt. :D Legközelebbi alkalomra beígértük a Munchkint is, azt hiszem, akkor fognak kivágni a szomszédok, hogy miért röhögünk ennyit, pláne hajnalban…:D Sokat beszélgettünk is, hihetetlen, hogyan következett egyik téma a másikból.

Szombaton délután lementünk A. szüleihez, hogy elhozzunk pár téli, melegebb cuccot. Náluk is nagyon jó volt, régen voltunk már ott…

Vasárnap húgom születésnapját ünnepeltük, és egyben falusi búcsú is volt, úgyhogy kimentünk szétnézni. Egy kézművesnél vettem kis gyönggyel töltött zsákbabát, később egy pár fülbevalót is, kéket. Úgy tűnik, kijelenthetem, hogy a fémallergiám eltűnt, mától (tegnaptól) bizsut is hordhatok. :D

És a kis csomag, a Maidótól: furikake (lazacos), rizskiszedő kanálpár, szószósüvegcsepár, furoshiki (kis szütyő, a bentósdobozomhoz illő), rizsformázó (maci- és kisfiúfej alakú). Ismételten köszönöm Vikinek! (^_^)

Kis mellékes: kiutalták a tanulmányi ösztöndíjamat, de érdekes módon a javuló átlagom ellenére a felét kaptam annak, amit tavaly…

Filed under: személyes   |  Leave a Comment
Tags: öröm, evés-ivás, hétköznap, személyes

Nem sikerült

18Oct09

Beadtam a pályázatot, megpróbáltam, nem sikerült. Nem mehetek ki tavasszal.

Majd megpróbálom újra, hátha ősszel mehetnék, vagy azután tavasszal. Ha megmarad az átlagom.

Igazából egyre jobban gyűlölöm, hogy csak minoros vagyok…
Legalább nem kell most azon gondolkodnom, hogyan bírnám ki azt a fél évet A. nélkül.

Szerk.:

+ Nyáron el tudok menni sógornőjelöltem esküvőjére. :)

+ Itthon leszek 20.

+ Még többet fogok tanulni, hogy legközelebb engem válasszanak.

Filed under: személyes   |  1 Comment
Tags: bánat, japán, személyes

Hová lett az ősz…?

17Oct09

Egyre inkább hiányolom az igazi őszt. Ami most van, az nem ősz, de még nem is tél, hanem valami ötödik átmeneti évszak (az én szememben legalábbis). Hideg és nyirkos, brr. Nem csoda, hogy a hangulatom is olyan, amilyen.

Szeretném látni a száraz (!!!), elsárgult faleveleket kerengeni a lágy, olykor erősödő szélben, beszívni a fűszeres őszi levegő illatát, élvezni a csípős szelet. Átmeneti kabátban járkálni, élvezni a nap melegét, amikor kisüt.

De úgy tűnik, marad az állandó vacogás, a téli kabát előtúrása, a sapka-sál-kesztyű (utóbbi kettőt még mindig nem találom, de a sapi már megvan), és a napjában többszöri cserépkályhához való dörgölőzés… Apropó, elég hangulatos tud lenni, amikor lekuporodom a kályha mellé, és ott olvasok vagy DS-ezek… :) Bár normális esetben nem sokkal karácsony előtt jutok el idáig, mert addigra lesz annyira hideg, hogy megérje begyújtani. Jó, igazából most még nincs is olyan istenesen megrakva, épp csak annyira, hogy ne kelljen gázt használni, amíg nem muszáj.

A suliban nem érezhető semmiféle fűtési kísérlet, leszámítva azt, hogy nem szorgalmazzák az ablaknyitást, csak ha már a fulladásos halál veszélye fenyeget. A buszon ellenben meglepően kellemes idő szokott lenni, főleg, mióta nem a régi csotrogányok járnak a vonalon, hanem az újabb széria tagjai (meg nem tudnám mondani, miféle buszok ezek, az egyik típus tippem szerint holland lehet…), és amíg az autópályán robogunk, átmelegszem annyira, hogy utána a leszállók után betóduló hideget ne érezzem meg egy darabig.

Elkezdtem olvasni A mansfieldi kastélyt, és még épphogy az egyharmadánál tartok (ma csak a buszon olvastam), de már többször is az egekbe szökött a vérnyomásom tőle. Azt hiszem, túlságosan is bele szoktam élni magam a könyvekbe (ezért sem mindegy, mit olvasok, mert ha nem tetszik, alig haladok), most is folyton lekevertem volna bizonyos szereplőknek… Alapvetően kedvelem az angolokat, meg valamennyire az arisztokráciájukat is, de ekkora mértékű sznobizmus és önteltség meg képmutatás és formáskodás meg nem tudom, még mi minden a vérnyomásom fölviszi, az egekbe. Ráadásul ott van a főszereplő, Fanny, aki elszenvedi ezt az egészet, és ahol most tartok a könyvben, olyan magatehetetlen, és félszeg, hogy neki is lenne mondanivalóm, nem feltétlenül építő jellegű (na jó, ha lenyugszom, építő is lehet). Szóval idegesítőek a figurák, meg a felszíneskedésük. Amúgy maga a regény tetszik. :) De Austen helyében beleírtam volna pár isteni pofont, hogy terelgessem a szereplőket, vagy ilyesmi. Csakhogy nem vagyok Austen…

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, jövő héten egészen valószínű, hogy csizmában fogok menni. Hiába húztam vastag zoknit, nem segített cseppet sem. Fenéért vagyok eleve fázós… :(

Filed under: személyes   |  2 Comments
Tags: bánat, hétköznap, könyv, morfondírozás, morgolódás, személyes, vélemény

Újabban

15Oct09

Borzasztó hideg van. Igazából szavakkal nem is nagyon tudom kifejezni, mekkora volt ez a hirtelen váltás az időjárásban. De rosszul esett, nagyon. Meg kihat a lelkesedésemre is, ami ennélfogva nem nagyon van.

Annyi a jó benne, hogy újra hordhatom a kedvenc sapkámat, amit anya kötött vagy két éve, talán három. Egyszerűen imádom, szép narancs-vörös-sárga színátmenetes. :)

Ma 3× is berohantam a könyvtárba, és végül 3 könyvvel távoztam:

• É. Kiss Katalin: Anyanyelvünk állapotáról   – mert kötelező
• Szent szimbólumok – Népek, vallások, misztériumok   – mert megtetszett, és mérges voltam, hogy Lomb Kató-könyvet nem találtam
• Jane Austen – A mansfieldi kastély   – előadást kell belőle tartanom, és csak összebeszéléssel sikerült kivenni

Akartam még mást is, de nem volt könyv, még helyben olvasható sem, utóbbi állítólag eltűnt. Na szép…

Újra tud menteni játékállást a DS, jelenleg a Touch Detective nevű aranyos nyomozósdival játszom, kellőképpen leköt, gondolkodni is kell, és megcsinálható végigjátszásba való belelesés nélkül is. Ha végigvittem, írok róla hosszabban is.

A napokban egészen későig vagyok fent, de nem minden esetben tanulok – inkább csak reménykedem, hogy visszatér a koncentrálóképességem, de eddig nem történt meg. Inkább játszom meg olvasok (saját kedvre, ha már így elkötelezőtlenedtem – fú, az ilyen szóalkotásokról tudnék írni szakdolgozatot, azt hiszem).

Ma volt a jelentkezési határidő, kíváncsi vagyok, hogy vajon az első döntés mikor születik meg. Kicsit félek, hogy mi lesz akkor, ha továbbküldik, mert onnan nagyobbat lehet pottyanni, mint ha most mondanák azt, hogy: nem.

Kaptam Emesétől Merlin színházas japán legyezőt és egy plakátot (Kafka), itt is nagyon szépen köszönöm! (^_^) [Bár igazából nem tudok, olvassa-e...]

Most pedig megyek, és bedobálom a cuccokat a táskába holnapra. Jej.

Filed under: személyes   |  1 Comment
Tags: hétköznap, könyv, személyes