Kóbor lovag – egy hosszabb történet kezdete

31Jul07

Kóbor lovag

A folyó partján egy kimerült vándor vezetgette lovát körbe-körbe, arra várván, hogy hátasa felhevült teste lehűljön kissé, s kockázat nélkül a vízbe lépdelhessen vele. Mikor kellőképpen felszáradt a veríték az állat testéről, gazdája elengedte a szárat és hagyta, hogy lova csillapítsa végre szomját. Ekkor a vándor ledobálta ruháit, és a hűs vízbe gázolt. Jólesett kimerült testének a víz simogató érzése, fájdalmai jelentősen enyhültek. Testét zúzódások és apróbb-nagyobb karcolások borították. Felkarját nyílvessző súrolta, arasznyi sebe még korántsem hegedt be, lévén sérülése új keletű. Teljesen belemerült a vízbe, nem törődve azzal a fájdalommal, amit a hideg víz szított karsebében. Lova nem messze tőle vidáman nyihogva úszkált a folyóban, ekképp szabadulván meg az út porától. A vízben a férfi talált egy sima felületű, nagyobbacska sziklát, amelyen kényelmesen elhelyezkedhetett, miközben továbbra is csupán feje látszott ki a vízből. Figyelme csakhamar elterelődött sebeiről, és a közelmúlt eseményei felé fordult. Átkozta magát hiszékenységéért és jóhiszeműségéért, azért, mert őszinte volt, és kilógott társai közül. Szidta naivitását, szidta valahavolt cimboráit, szidta istenét, aki hagyta, hogy így megalázzák, meggyötörjék. De tudta, ha újrakezdhetné, akkor sem cselekedne másképp. Mielőtt a rossz érzések elúrhodhattak volna rajta, ellökte magát a sziklától, és a partra tempózott. Ruhái még mindig a fűben hevertek szétszórva, piszkosan és rongyosan. Összeszedte, és amennyire csak tudta, tisztára mosta őket a folyó vizében. A vizes holmikat kiteregette egy alacsony fa ágaira, ő maga a fa törzsének dőlve szárítkozott a napsütésben. Remélte, hogy nem jár arrafelé teremtett lélek sem, míg ilyen kiszolgáltatott helyzetben van. Lova elunva a vizet, partra mászott, alaposan megrázta magát gazdájához közel. A férfi újfent vizes lett, de csak nevetett lova bűnbánó arckifejezésén. Megpaskolta a hátas nyakát, és eltávolodott tőle, hogy újra megszáradhasson. A kacola legelészni kezdett, csakhamar megfogyatkozott a part menti dús fű. Mikor a ruhák megszáradtak végre, a férfi felöltözött. Cserzett bőrnadrágja feszesen simult izmos combjaira, fehér vászonból készült inge szabad mozgást biztosított karjainak. Puha csizmáiban olyan nesztelenül tudott menni, akár egy ragadozó nagymacska. Barna útiköpenyét dísztelen tű fogta össze, kalapja árnyékot nyújtott szemének a kínzó napsütésben. Fegyvere mindössze egyetlen kisméretű vívótőr volt, amit végszükség esetére mindig a csizmájában tartott. Szablyáját és számszeríját meneküléskor hajította el, ezzel is akadályozva üldözőit és biztosítva gyorsabb haladását a sűrű erdőben. Erősen esteledett már, és a férfi nem szándékozott a szabad ég alatt hálni, főként üldözői miatt. Úgy döntött, amilyen gyorsan csak lehet, eljut a legközelebbi fogadóba. Pénze ugyan nem volt, de ez cseppet sem zavarta. Füttyentett, s amikor lova visszatért a közeli mezőről, felpattant a hátára, és vágtára fogta. Északkeleti irányban haladt, csakhamar megpillantotta a legközelebbi település háztetőit. A nap már majdnem lenyugodott, így gyorsabb iramra fogta hátasát, és szélvészként száguldott a falu felé.
(első részlet vége)

Filed under: Kategorizálatlan   |  Leave a Comment
Tags: álomvilág