Akkora égi kegyben részesültem, hogy volt lehetőségem két alkalommal megtekinteni ezt a filmet, és mindkétszer elégedetten jöttem ki a moziból, mondván: EZ IGEN! :D

Először augusztus 16-án néztem meg kedvesemmel, húgommal illetve annak barátnőjével, másodszor a moziünnepen, augusztus 31-én szintén kedvesemmel, szintén húgommal, de ezúttal anyukám tartott velünk.

A film hozza a sorozat színvonalát, azaz nagyon jól eltalált a történet, az események szokás szerint váratlan fordulatot vesznek, tele van képtelenségekkel, olyan “simpsonos”. Nagyon éveztem, és megfogadtam: megnézem még párszor :D A film alkotói ugyanazok, mint a sorozatban, igazán dicséretes, ahogyan a hagyományos animációs módszerekkel megoldották a jeleneteket. 88 percnyi tömény szórakozás, nekem legalábbis ^^

Nem hiányozhatnak a “sztárvendégek” sem: a Green Day (sajnos ők még a film legelején elhaláloznak, felidézve a Titanic híres jelenetét: “Uraim, megtiszteltetés volt önökkel játszani.”), Arnold Schwarzenegger (immár az USA elnökeként), Tom Hanks (akinek a szavát megvásárolta a kormány), hogy csak a legismertebbeket említsem (vagy inkább azokat, akiket még én is felismertem XD).

A történet mesélésébe nem bonyolódnék bele, ezt egyszerűen LÁTNI KELL! :D Ha moziban nézi meg valaki, érdemes végigvárni a stáblistát az extra jelenetek miatt (egyik kedvencem, mikor Mr. Burns és Smithers ülnek a lépcsőn, és Burns így szól: “Smithers, tudom, hogy az öngyilkosság nem megoldás semmire, de a magáé most jobb kedvre derítene.”), például Maggie első kimondott szava kihagyhatatlan. Mind a két alkalommal végignéztem a teljes stáblistát, a teremtakarítók előbb kimentek, mint én XD De megérte, olyat láttam, amit senki más :P Nem csűröm-csavarom tovább a dolgot, aki teheti nézze meg, érdemes, én meg majd megnézem még egypárszor :D



No Responses Yet to “Simpson család – a film”  

  1. No Comments Yet

Leave a Reply