Emlékfoszlányok – negyedik rész
Az érettségi (és az eredmények is, mivel tegnap megtudtam őket)
A mostani bejegyzésem meglehetősen rövidke lesz. Lássuk hát sorban, milyen tárgyakból és hogyan érettségiztem!
1. nap, magyar nyelv és irodalom, emelt szint: A tesztrész kifogott rajtam, már-már csillagokat láttam magam körül egyes kérdéseknél. A szövegalkotási rész már érzéseim szerint jobban ment, bár hazaérve és a megoldókulcsot látva jelentősen elszontyolodtam, mert sehol sem láttam azokat a gondolatokat, amiket én írtam… Eredmény: 100-ból 82 pont ^__^ (eredetileg 85 volt, de úgy tűnik, a vizsgaelnöknek volt némi kifogásolnivalója, és levont még 3 pontot…egyet helyesírásért >_< az volt a gondja, hogy nem tettem idézőjelbe a felsorolt dolgokat, amiket a versből írtam ki, pl. szörnyü kredenc… egyszer meg nem ismerte fel egy szó végén a t betűmet, és aláhúzta… ezt csak én érzem kekeckedésnek, vagy tényleg jogos volt szerintetek? 2 másik pontot a Márai-Ottlik kifejtősnél vont le, pedig a javítótanár megadta rá a 6 pontot, a felülvizsgáló meg betett két hiányjelet, és mínusz 2 pont… nem értem, de mindegy, csak ne ezen múljon a felvételim)
2. nap, matematika, középszint: Soha nem éreztem a matekot ennyire könnyűnek, ha az elmúlt négy évhez viszonyítom. Boldogan jöttem ki a vizsgáról, éreztem, hogy megtettem, mait csak lehetett. Eredmény: 100-ból 86 pont, tehát kijelenthetem: ötösre érettségiztem matekból!ˇ^_^
3. nap, történelem: Ez volt az a vizsga, amire tényleg nem tanultam semmit. Esküszavamra, csak előző nap áfutottam az angol polgári forradalmat, mert balsejtelmek gyötörtek, de ezenkívül semmi többet nem tettem az ügy érdekében. Hozzá kell még tennem, hogy év végén nagyon meg kellett küzdenem a négyesemért, szerencsére sikerült. Eredmény: 90 pontból 82,5 ^___^ Ez sikerült a legjobban XD
Sokadik nap, informatika, középszint: Elég rutinosan csinálgattam, közben vagy ezerszer hálát adtam az égnek, hogy az volt az informatikatanárom, aki; köszönöm, tanár úr! Rengeteget gyakoroltatta ezeket a dolgokat, így nagy meglepetés nem ért a feladatok során, csak annyi, hogy a Word volt a legnehezebb, míg majdhogynem az Access a legkönnyebb (na jó, a Powerpoint még annál is egyszerűbb volt, és a Frontpage sem volt húdenehéz), az Excel pedig olyan szintű volt, mint vártam: nem könnyű, de nem is nehéz (egy függvény volt, amit nem tudtam létrehozni). Eredmény: 120-ból 101 pont ^_^
Tehát mindent összevetve nagyon jól sikerültek az írásbelijeim, már csak a szóbeli réme fenyeget XD Szurkoljatok, szurkoljatok, szurkoljatok ^_^
Filed under: vizsga | 2 Comments
Tags: érettségi, öröm, emlékfoszlányok-sorozat, suli, vizsga
Azt a rohadt :O Oké, most irigykedek ^^” Mindenből tök jó eredményt értél el T-T’ Max a törinél közelítelek meg mert én annál 79,5 pontot értem el ! XD És persze annál én se tanultam XD
A magyarnál meg mateknál aztán főleg, jól lehagysz :D Bár az én magyarom is szebb lett volna, ha a fránya helyesírás…
Kicsit kekeckedő való igaz, egyik barátnőmnek is a fogalmazásoknál elég durván lepontozták.
Én a matekot nem éreztem könnyűnek, bár én hülye is vagyok hozzá, úgyhogy valszeg azért XD
Szóbelik miatt meg ne parázz, durva jó eredményeket értél el írásbelin, a szóbeli is menni fog ;)
Gratula az eredményekhez :D
Nekem is infó volt a választott tárgyam, de szerintem iszonyat nehéz volt az idei, főleg a Word… Mikor megláttam, komolyan kivert tőle a víz XDD (De szerencsére jól gazdálkodtam az idővel, úgyhogy sikerült a végén tökjól összehozni szinte mindent ^^)